<div style="background-color: FFFFFF;"><a href="http://www.rsspump.com" _fcksavedurl="http://www.rsspump.com" title="rss widget">web widgets</a></div>

Több, mint tyúkper…

rendorauto3.jpg

Folyamatban lévő ügyben, bűncselekmény gyanúja miatt állítottak elő a körzeti megbízottak csütörtökön délután egy férfit. A kihallgatás során kiderült, további négy, szintén folyamatban lévő ügyhöz van köze…

Az előállított férfi a gyanúsítás szerint október 14-én Mezőfalva területén lévő hétvégi házas ingatlanról úgy ötven tyúkot tulajdonított el. A lopással a tulajdonosnak mintegy nyolcvanezer
forint kárt okozott. A nagykorúságát alig néhány hónapja elérő fiatal férfi a kihallgatása során további négy lopást ismert el. Mezőfalván és Mélykúton követte el a bűncselekményeket. Főként baromfikat, vaskályház és egyéb fém tárgyakat vitt el a helyszínekről. A lakóhelyén megtartott házkutatás során mindössze négy nagy és hét kiskacsa került elő. A jószágok egy október tizediki mélykúti betörésből származnak. Szerencsére annyira speciális fajtájúak és tollazatúak, hogy azonosságukhoz kétség sem férhet. Helyben hagyólag foglalták le az állatokat a rendőrök, valódi tulajdonosa rövidesen visszakapja őket.

A 18 éves férfi gyanúsítását a helyi körzeti megbízottak szívós és kitartó adatgyűjtő munkája tette lehetővé. A sorozatbetöréssel gyanúsítható férfi jelenleg bűnügyi őrizetben van. Ügyében tovább folytatják az eljárást a dunaújvárosi nyomozók.

Forrás: FM RFK

Hozzászólások

The - okucecub (nem ellenőrzött)
Bring - espoqegebawde (nem ellenőrzött)
A - ubajuli (nem ellenőrzött)
A - ekihakeye (nem ellenőrzött)
They - igaqatoq (nem ellenőrzött)
And - uxiqijeetewut (nem ellenőrzött)
She - etqobddifu (nem ellenőrzött)
He - cuyoyowo (nem ellenőrzött)
Evans - rqvyipooqup (nem ellenőrzött)
First, - buxayoawesa (nem ellenőrzött)

Google PageRankGoogle Pagerank mérés, keresooptimalizálás PageRank Kereső optimalizálás WYW kereső Hun-Web Linkek pagerank