A legjobb nyolc közé került a Magyar Kupában a Dunaújvárosi NKKSE! A nyolcaddöntő mérkőzésén: Dunaújváros - Debrecen 33-30!
Meglepetést okozhatunk- mondotta a mérkőzés előtt a dunaújvárosiak vezetőedzője. Rapatyi Tamás szerint nagyon hasznos „felkészülési időszak" volt az, amelyet a csapat maga mögött hagyott az utóbbi pár hétben. Kihasználva a bajnoki szünetet, taktikai és fizikai munkát végzett a hazai együttes.
A mérkőzés vendég gólokkal indult, ám néhány perc múlva egyértelművé vált a szurkolók számára: kiélezett, az utolsó percig nyílt összecsapás vár a csapatokra. Az első játékrészben végig a Debrecen vezetett egy-két góllal, s amikor a hazaiak beérték őket, egy hajszálon – pontosítsunk: a kapkodáson – múlt az, hogy nem fordított a Dunaújváros.
A második félidőben azután csóválhatták a fejüket a nézők: gyorsan lőtt, három újabb góllal már hatgólos előnynek örülhetett Bakó Botond együttese. S láss csodát! Az ötödik perctől kezdve tizenkettő hazai találatra csupán egy válasz érkezett. A Debrecen tizenöt percen keresztül képtelen volt – az egyébként kitűnő formában lévő – Győri Ági kapujába betalálni. A mezőnyben mindig volt egy-egy dunaújvárosi játékos, aki húzóerőt jelentett a társai számára: legyen az Ferling Detti, Balogh Bea, Takács Fruzsina, vagy éppen Erdősi Ildikó.
Meglepetést okozva ugyan, de megérdemelten nyerte a Magyar kupamérkőzést a Dunaújváros NKKSE!
Dunaújvárosi NKKSE–DVSC-CORVEX 33–30 (16–19)
Dunaújváros, 500 néző
Vezette: Andorka, Hucker
Dunaújváros: Győri – Balogh B. 6, Radulovics 3 (1), Jókai 5 (2), Sári, Ferling 3, Nagy I. 2. Cs: Gáspár 5, Takács F., Takács D. 4, Erdősi 5.
Edző: Rapatyi Tamás
Debrecen: Triffa – Csáki 3, Bogdanovics 2, Lovrics 1, Borbás 3, Mörtel 9 (2), Kazai 2. Cs: Kiss É. (kapus), Bognár B. 1, Szabó V. 2, Bulath 4, Juhász G. 3, Slakta
Edző: Bakó Botond
Az eredmény alakulása: 2.p.: 0-2, 4.p.: 2-2, 7.p.: 4-6, 9.p.: 6-6, 19.p.: 9-12, 26.p.: 14-15, 35.p.: 16-22, 40.p.: 20-23, 44.p.: 23-23, 53.p.: 28-23, 57.p.: 30-26.
Hétméteresek: 4/3, ill. 2/2
Kiállítások: 6, illetve 8 perc
A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének eredményei:
Ferbonex-Gyula–Bugyi SE-Újbuda 28–38
Vác-Győri Audi ETO 30-31
Szekszárd–FTC-RightPhone 26–39
Érd–Főgáz-Gázművek 37–28
VKL SE Győr- Alcoa-Fehérvár 15-32
Hajdúnánás-Termál–ASA-Consolis-Hódmezővásárhely 22–40
Siófok–Mondi-Békéscsaba 28–30
Dunaújváros–DVSC-Aquaticum 33–30