Nem valószínű, hogy a Fidesz nagykoalícióba lép az MSZP frakcióval. Elképzelhető ugyanakkor, hogy megkezdődnek a tárgyalások a pártok helyi vezetői között a városi költségvetését érintő kérdésekben.
A Fejér Megyei Hírlap információi szerint: a Fidesz kizárta annak a lehetőségét, hogy nagykoalícióba lép az MSZP-vel. Cser-Palkvics András frakcióvezető ezt erősítette meg kedden. A FIDESZ szerint továbbra is csak hatalmi marakodás történik a közgyűlésben.
Hétfőn egy sajtóközleményben tudatta az MSZP helyi szervezete, miszerint nem kíván tovább együttműködni addigi koalíciós partnerével, az SZDSZ-szel. Állításuk szerint: egykori partnerük - többek között - nem tartja értéknek a városi közalkalmazottak munkájának megőrzését,nem akar munkahelyet teremteni városi beruházásokkal, el akarja törölni a sporttámogatást. A közlemény arról is említést tesz, hogy fevette az MSZP a kapcsolatot a Polgári Frakcióval.
A Polgári Frakció erre még hétfőn reagálva kijelentette: a vezetési válság következtében cselekvőképtelenné váló városvezetés tehetetlensége nagyon súlyos következményekkel járhat Székesfehérvár életében.
Világosi Gábor, az SZDSZ városi elnöke inkorrektnek tartja azt, hogy a koalíció felmondásának elképzelésével senki nem kereste meg őt korábban. Véleménye szerint, felelőtlenség lett volna az, ha az összeállított, 2,4 milliárd forint hitel felvételével számoló tervezetre igent mondanak.
Forrás: Fejér Megyei Hírlap