A Krisztus-hívők egységéért végzett imahét január 18-án, vasárnap kezdődött a budapesti Szent István bazilikában. A katolikus, a református és az evangélikus egyház által közösen meghirdetett Biblia éve ünnepélyesen befejeződött, s most újra „egymásra találnak” a keresztény egyházak. Papjai, hitközösségei Dunaújvárosban is együtt imádkoznak ezekben a napokban.
Legyenek eggyé kezedben” (Ez 37:15-23)- az imahét alapgondolata Ezékiel próféta könyvéből való, amely most a Koreai Katolikus Püspöki Konferencia és a Koreai Egyházak Nemzeti Tanács hirdetett meg. Nem véletlen, hiszen a térségben ma is a nemzeti egységért imádkoznak az emberek. Az imanyolcadot egyébként 1908-ban szervezte meg először egy anglikán pap az Egyesült Államokban. A közös imádság időpontja mindig egybeesik Szent Péter székfoglalásának (január 18) és Szent Pál megtérésének (január 25) ünnepével. Idén is tehát, szerte a világban a keresztények az egység megerősítéséért imádkoznak.
„Szükség van a közösségekre, az együtt gondolkodásra, a közös hitre a mai magyar társadalomban is!”- hangzott el azon az Istentiszteleten, amely Dunaújvárosban vezette be az imahetet. Az Evangélikus Templomban megtartott szertartáson Böttger Antal prédikált mintegy ötvenfős gyülekezet előtt. Az ökumenikus Istentiszteletek az Evangélikus, a Református, a Baptista Templomban és a Görög Katolikus Kápolnában lesznek.
Az Ökumenikus Imahét időpontjai, helyszínei:
2009. január 19. hétfő 17 óra, Evangélikus Templom.
2009. január 20. kedd 17 óra, Református Templom.
2009. január 21. szerda 17 óra, Evangélikus Templom.
2009. január 22. csütörtök 17 óra, Baptista Templom.
2009. január 23. péntek 17 óra, Görög Katolikus Kápolna.