Idén, 2008-ban ünnepelte a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes fennállásának 55. évfordulóját. Az „csapat” Forrai Kálmán vezetésével 1952-ben alakult Sztálin Vasmű Néptáncegyüttes néven.
Tagjai az induló Vasmű munkásai, technikusai és a város diákjai voltak. Céljuk a hagyományos magyar népi kultúra megőrzése, a városi közösség kialakítása volt.
Nevük többször változott. Először Sztálin Vasmű néptánc-együttes, majd Dunai Vasmű Táncegyüttes. A napjainkban használt Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes nevet Szögi Csaba adta a Vasasnak. A mindenkori szakmai vezetés fontosnak tartotta a Kárpát-medencei autentikus hagyomány ápolását és, az erre a folklórra épülő tematikus-táncszínházi darabok színpadra állítását is.
A táncegyüttes eddigi művészeti vezetői:
Forrai Kálmán
Wünsch László-Tomcsányi Éva
Péterffy Attila
Neuwirth Annamária-Szögi Csaba
Rácz Attila-Dr. Skaliczky Andrea
Hájasné Nagy Anikó-Hájas Tibor
Halmi Zoltán-Balogh Edina
Jelenleg 4 aktív csoportja van az együttesnek (Működik egy Előkészítő csoport is, amelyben a kezdő 6-7 éves gyerekek tanulják a magyar néptáncot.). A legfiatalabb, a Gyermek csoport 2006-2007-es tanévben vette fel a nevét. Az Utánpótlás csoport a tavalyi évben még gyermekcsoportként működött. Az Ifjúsági csoport 2006-os évben megrendezett Tatai fesztiválon utánpótlás csoportként indult, de még ebben az évben már Ifjú Vasas néven szerepeltek a Pápai fesztiválon.
(Forrás: az együttes honlapja, www.dvt.extra.hu)